P!nk,Lady GaGa,Katy Pery

Remélem tetszik az oldal!

P!NK

Alecia Beth Moore azaz Pink (Doylestown, 1979. szeptember 8.) kétszeres Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő és dalszövegíró, akit 2000-től napjainkig a legsikeresebb énekesnők között említhetünk. Első albuma a Can't Take Me Home és első kislemeze a There You Go még R&B stílusú volt és a LaFace Recordsnál adták ki. 2001-ben jelent a második már Pop/Rock stílusú albuma Missundaztood címmel, amely eddigi legtöbb példányszámban elkelt albuma. Ezen a lemezen jelentek meg a nagysikerű Get the Party Started, Just Like a Pill, Family Portrait és Don't let me get me című számai. 2001-ben Christina Aguliera, Mya és Lil' Kim társaságában felénekelte a klasszikus "Lady Marmalade" című dalt, mellyel világszerte elismert és híres lett, megszerezve élete első Grammy díját is. Harmadik Try This című lemezét kisebb siker követte, ám begyűjtötte vele második Grammy díját, a Trouble című daláért. Emellett Feel Good Time címen írott szerzeménye a Charlie Angyalai 2 - Teljes Gázzal mozifilm betétdala lett, mely szintén helyett kapott a korongon. Kis szünet után 2006-ban Pink megjelentette a negyedik lemezét I'm Not Dead címmel, az előző kevésbé sikeres lemeze után ezzel ismét az élvonalban tudhatta magát. Számtalan díjat söpört be érte és olyan dalokkal célozta meg a slágerlistákat, mint a Stupid Girls, a Who Knew valamint a U + Ur Hand. Turnéja alkalmával kétszer is ellátogatott Magyarországra. Ugyanebben az évben négy év után összeházasodott barátjával, a motorversenyző Carey Hart-tal, ám 2007 végén már szakításukról cikkeztek. 2008 októberében jelent meg ötödik albuma Funhouse címmel, melyen hallható az első olyan száma, amellyel szólóban tudta vezetni az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát, a So What. Az album második kislemeze a Sober is bekerült a Top20-ba. Az albumból eddig 4 millió példány kelt el világszerte.

Alecia Moore in pennsylvaniai Doylestownban született Judy Moore ápolónő és James Moore, Jr. Katona lányaként. Édesapja katolikus édesanyja zsidó vallású, és az ősei Írországból, Németországból és Litvániából vándoroltak be. Doylestown nőtt fel ahol a Kutz Általános Iskolában, a Lenape Középiskolában és a Central Bucks West Középiskolában tanult. Édesapja mindig énekelt neki gitár kísérettel, ezért már akkor eldöntötte, hogy amikor felnő rocksztár lesz. A középiskolában csatlakozott első együtteséhez a Middleground, amellyel sosem ért el különösebb népszerűséget. Middlegroundnak riválisa volt a Jetsists együttes, mellyel szemben elvesztették a helyi bandák csatáját. Ezután a Middleground feloszlott. Pink zenéjére nagy hatással bír Bette Midler, Janis Joplin, Steven Tyler, Kyisha Hunt, Jecyra Selvie, Tyriyona Bender, Madonna, Billy Joel, az Indigo Girls, Don McLean, 2Pac és The Notorious B.I.G. Alecia már gyermekkorában elkezdte képezni a hangját, mivel születésekor asztmát diagnosztizáltak nála, ami miatt évekig szenvedett. Tizenéves korában kezdett el dalszövegeket írni, melyekkel ki akarta fejezni az érzéseit. 14 évesen kezdett el fellépni philadelphiai klubokban. 16 éves korában csatlakozott egy atlantai R&B együtteshez a Choicehoz, melynek tagja volt még a ZOEgirl nevű keresztény lánybanda egyik volt tagja Chrissy Conway is. Az együttes a LaFace Recordssl szerződött le, mellyel 1996-ban elkészítették a Key to My Heart című dalt, mely a Kazaam című film egyik betétdala lett. A Choice készített egy albumot is, de miután feloszlottak az albumot sem adták ki. Az együttes feloszlása után Alecia szólóénekesként maradt a LaFace alkalmazásában, ahol megkapta a Pink művésznevet.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 8
Heti: 11
Havi: 15
Össz.: 5 053

Látogatottság növelés
Oldal: Pink
P!nk,Lady GaGa,Katy Pery - © 2008 - 2024 - pinkladykaty.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »